XVI. Benedek 2013. február 11-én bejelentett lemondása találgatások sorát indította el, hiszen Szent Péter trónusát önszántából rajta kívül ...
XVI. Benedek 2013. február 11-én bejelentett lemondása találgatások sorát indította el, hiszen Szent Péter trónusát önszántából rajta kívül csupán egyetlen pápa hagyta el.
A hír hallatán sokakban felmerül a kérdés: valóban csak az indoklásban szereplő megrendült egészségi állapot az oka a leköszönésnek?
Gianluigi Nuzzi nagy port kavaró könyve még húsba vágóbb a pápai lemondás fényében. Egy bizalmas informátor jóvoltából Nuzzi olyan féltve őrzött dokumentumok birtokába jutott, melyek lerántják a leplet a Vatikánban folyó titkos ügyletekről. A könyvben kirajzolódó történetek nemcsak a katolikus egyházra, hanem az olasz kormányra is mély árnyékot vetnek.
Az én esetemben a bátorság azt jelenti, hogy megismertessem az emberekkel az egyház legkényesebb ügyeit. Hogy közkinccsé tegyek bizonyos titkokat, kisebb-nagyobb történeteket, amelyek nem jutnak ki a bronzkapukon. Megkönnyebbülést érzek attól a gondolattól, hogy végre megszabadulok a csendes cinkosság elviselhetetlen terhétől.
Ma már tudjuk, hogy e szavak mögött XVI. Benedek legbizalmasabb embere rejtőzik, Paolo Gabriele, aki pápai főkomornyikként elindította a lavinát, átadva mindazon titkos iratokat e könyv szerzőjének, melyek napvilágra kerülése beláthatatlan változásokat hozhat a katolikus egyház életében.
Könyvajánló
Őszentsége XVI. Benedek titkos iratai
Gianluigi Nuzzi
A könyv, amely alapjaiban rengette meg a Vatikánt
Kiadó: ART NOUVEAU KIADÓ
Oldalak száma: 320
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 660 gr
ISBN: 9789633571217
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013
Árukód: 2235469 / 1090178
http://www.libri.hu/konyv/gianluigi_nuzzi.oszentsege-xvi-benedek-titkos-iratai.html
Részletek a könyvből
A pornó zavarba hozza az egyházat: a szerzetesektől a Weltbild kiadóig
Ugyanazokban a hetekben – ugyancsak Németországban – Tarcisio Bertone bíborosnak egy másik kényes problémával is szembe kell néznie. Október végén ugyanis Ratzinger szülővárosában kirobban a német könyvkiadó-óriás, a Weltbild botránya, mely évi kétmilliárdos forgalommal büszkélkedhet. Bár a vállalkozás tizenkét egyházmegye tulajdonában van, kiadványai között ezernyi erotikus és ezoterikus kötet is szerepel. Némelyiknek a címe is sokatmondó: "Szex műértők számára", "Az ügyvéd ribanca", "Mocskos történetek". Miképp egyeztethető össze az egyház és az erotika? Ezek a címek önmagukért beszélnek, azzal vádolják a Kúriát, hogy nagy vagyonra tett szert a pornó által. A hír pár órán belül elterjed, és feldúlja a konzervatív katolikusokat nem csupán Németországban, hanem világszerte.
Az apostoli palotákban a hír bombaként robban. Egyrészt a valós zavar miatt, amit ez a kényelmetlen és botrányos ellentmondás vált ki, mivel az egyház szigorúan elítéli a pornográfiát; másrészt a spekulációk és a visszaélések miatt, amelyek ebből következhetnek. Bertone msgr. Balestrierót bízza meg az ügy kivizsgálásával, akivel már volt alkalmunk „találkozni” az Államok közötti kapcsolattal foglalkozó szekció titkárhelyetteseként. A helyzet nagyon bizonytalan. A hír már két napja olvasható az internetes portálokon, a sajtóban, és a világ számos tévécsatornája is közölte. Van, aki ironizál azon a bordélyházi kézikönyvön, mely a „Hívjál ribancnak” címet viseli, és amit 8 euró 9 centért meg lehet vásárolni; van, aki gúnyolódva felemlegeti a „Pornóherceg” felejthetetlen terjedelmét, vagy felsorolja valamennyi, a katalógusban szereplő erotikus és ezoterikus kiadványt, eljutva így a 2500 darabból álló rekordhoz. Balestriero beszél az ügyről Lombardi atyával, hogy felmérjék a botrány nagyságát és mérlegeljék az esetleges fejleményeket. Megpróbálnak rájönni a német egyházmegyék erőegyensúlyaira. Égnek a telefonvonalak Róma, a berlini nunciatúra és a döbbent német bíborosok között. A Vatikánból kiszivárgott dokumentumok alapján most beszámolhatunk arról, hogy miként kezelték ezt a vészhelyzetet a legmagasabb rangú vatikáni vezetők, mindenekelőtt a pápa. A helyzet ugyanis annyira súlyos, hogy közvetlenül bele kell vonni a szentatyát is. Aki azokban a napokban a pápa lakosztályában jár, észreveheti, hogy XVI. Benedek szomorú, döbbent, hallgatag. Arra készül, hogy lépjen valamit, de sajnos ez nem a végső lesz.
Az államtitkárságon a válságstáb három fronton kezdi meg a vizsgálatokat. Mindenekelőtt a helyzet feltérképezésénél azt kell megállapítani, hogy a médiában miként terjedt el a hír (a Die Welt és a Frankfurte Allgemeine című napilapok voltak azok, melyek napvilágra hozták és elemezték az ügyet); ezzel párhuzamosan a vállalkozás létrejöttét is vizsgálják, és arra próbálnak rájönni, hogy a német püspöki közösség miért nem intézkedett eddig az ügyben. Végül meg kell keresni a leggyorsabb és legfájdalommentesebb stratégiát. Az első iratok, melyeket Balestriero tucatnyi újságcikkel együtt küld el a pápa különleges titkárának, pontos képet festenek a helyzetről, és kíméletlenül körvonalazzák a német egyház zavart döbbenetét.
(...)
Közösen döntjük el, hogyan maradjunk kapcsolatban, hogy elkerüljük a hibás lépéseket. Mindenekelőtt szükség van egy fedőnévre. Mi legyen az? „Maria” – vágja rá ösztönösen a hírforrás. Elmosolyodik. Én visszamosolygok rá. Maria, a minden gyanún felül álló postás, gondolom magamban. Mariával tehát nem szabad kommunikálni telefonon, e-mailben vagy postai úton. A dossziéban összegyűjtött anyagok átadása az előre megbeszélt időpontokban és helyeken történik. Az operatív részleteket – Maria és kapcsolatainak védelme érdekében – nem szabad elárulni. Ezek kettőnk titkai maradnak. Ebben a precedens nélküli helyzetben a levegő már az elején puskaporosnak ígérkezik. A hatás csak hónapokkal később, 2012 januárjában jelentkezik, amikor a La7 televíziós csatornán folyó oknyomozó műsoromat, az Érinthetetleneket monsignor Carlo Maria Viganònak szentelem.
Őt a vatikáni kormányzóság a költségvetés helyrehozatalával, valamint a bérszerződések és beszállítások rendbe tételével bízta meg. Viganò saját bevallása szerint összeesküvés áldozata lett – olyannyira, hogy apostoli nunciusként Washingtonba küldték. Ez a hihetetlen történet az egész világot bejárta. Pár napon belül egy sor cikk jelenik meg a Szentszék belső dokumentumaival a Libero és az Il Fatto Quotidiano című lapokban. Sohasem szivárgott ki még ennyi adat a Vatikánból. Ezek az első iratok, melyeket újabbak követnek.
A Vatikán sajtótermének igazgatója, Federico Lombardi atya, valamint a Vatikán-szakértők, a kommentátorok, a bíborosok és egyéb egyházi méltóságok, a hivatásos véleményformálók megpróbálnak rájönni arra, hogy mi történik. Besúgókról , „téglákról”, „sárdobálókról” beszélnek, hogy megpróbálják elrejteni a napvilágra kerülő igazságot. Az elemzések bíborosok közti viszályokra utalnak; érdekközösségek közötti harcokról folyik a szó, valamint megosztottságról egyfelől Bertone hívei, másfelől az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökéhez, Angelo Bagnascóhoz közeli csoport között. Egymással szemben álló csoportosulások, melyek különböző nézeteket vallanak mind a hittudománnyal, mind a politikával (elsősorban az olasz politikával) kapcsolatban. Az egyik csoportba az 1989-ben elhunyt genovai bíboros, Giuseppe Siri követői tartoznak. Ez a legkülönbözőbb személyiségeket foglalja magába, úgymint Mauro Piacenza bíborost (akinek a neve szóba került mint jövendő vatikáni államtitkár), monsignor Ettore Balestrerót, az Államok közötti kapcsolat szekció másodtitkárát, valamint Francesco Moragliát, Velence pátriárkáját. Azt rebesgetik, hogy Olaszországban Siri követői egy Berlusconi nélküli jobbközepet tartanának kívánatosnak a Demokrata Párt (PD) kritikus, centrista szárnyával. Egy másik csoportosulás Bagnasco bíboros nézeteit osztja, aki a katolikusokat szeretné a politikai élet első soraiban látni a különböző pártokon belül. Továbbá sziklaszilárd Bertone blokkja, mely éveken keresztül elkötelezte magát a katolikus érdekszövetséggel a Berlusconi-érában. E csoportosulás egyik kiemelkedő politikusa Gianni Letta volt. Így egyesek titkos belső harcokat emlegetnek. Mások – mint Lombardi atya – a városállam falain belüli, ún. Vatileaks miatt panaszkodik, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy éppenséggel ennek köszönhetően ismerhetők fel a jelen és a múlt viszályai és érdekszövetségei, s ezáltal válnak nyilvánvalóvá a bajok és egyes cselekedetek emberi korlátai.
S ami még ennél is súlyosabb: nem érzékelik vagy nem akarják meglátni az egyszerű, nyers és drámai valóságot. Erős földrengéssorozattal állunk szemben, a vatikáni paloták vezetőinek intoleranciájával. A gyűlölködés ragályként terjed, majd egy kollektív akcióba sűrűsödik, mely a becstelenségre és a hatalmi harcokra reagál. Az egyszerű porszemcsék sodorják veszélybe azt a gépezetet, amit legyőzhetetlenné tettek a rétegesen rárakódó különféle érdekek.
XVI. Benedek belső nyomozó bizottságot állít fel, hogy kiderítsék, mi módon szivárogtak ki a dokumentumok.
(…)
Egyszer Maria üres kézzel érkezett. Csalódottságomban akaratlanul is elhúzom a számat. Ő ezt rögtön észreveszi, és ironikus pillantást vet rám. Itt küszködünk, ráadásul a vásárra visszük a bőrünket, és neked még van kedved vigyorogni? – gondolom magamban. Ő pedig kibújik a kabátjából. Segíts! – kéri. Megfordul. A hátára tizenhárom, gondosan kettéhajtott lap van rögzítve. Átnyújtja. Kinyitom őket, és olvasni kezdek. Dino Boffo három, nagy port kavart levele. Boffo az Avvenire katolikus lap egykori igazgatója, aki ellen 2009 nyarán az Il Giornale napilap kampányszerű támadást indított, ami a lemondásához vezetett. A botrány után Boffo levelet írt Ratzingernek és az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökének, Bagnasco bíborosnak. Eddig kiadatlan Bagnasco egyik legbizalmasabb barátjának és munkatársának, Boffonak valamint XVI. Benedek személyi titkárának, Georg Gänsweinnek a levelezése. Ezekben a levelekben Boffó beszámol a történtekről, elmagyarázza az indítékokat, kereszt- és vezetéknévvel jelöli meg a végrehajtókat, feltételezésekbe bocsátkozik a megbízókat illetően, és kifejti szakmai halálának okait. A fekete-fehér lapokon egy összeesküvés szálai bontakoznak ki; a katolikus újságíró egyenesen Tarcisio Bertone vatikáni államtitkárt, a Szentatya legközelebbi és leghívebb munkatársát vádolja ördögi intrikával, aminek következtében már-már az öngyilkosságot fontolgatta (ha hinni lehet az általam meghallgatott, hozzá közel álló tanúknak).
Fontos, hogy helyesen értelmezzük ezeket a leveleket. Ha Boffo, bár visszafogott módon, de mégis frontálisan támadja Bertonét, és azt írja Georg atyának, hogy tájékoztassa a megfelelő szavakkal a pápát, az azt jelenti, hogy az Avvenire egykori igazgatója meglepetésszerűen lendül támadásba. Azt jelenti, hogy a meccset a legmagasabb szinten játssza, és hogy a Vatikánban a különböző érdekcsoportok között dúló harc már mindenhová kiterjedt. Tény, hogy Boffót egy rövid purgatóriumi időszak után rehabilitálták, és 2010 őszén az Olasz Püspöki Konferencia tulajdonában lévő Tv2000 csatorna igazgatójaként visszatér. Ez nem annyira a zavaros ügy szerencsés befejezése, mint inkább egy vatikáni kompromisszum jele egy olyan kérdésben, ami súlyos károkat okozott és aminek ellenőrzése kicsúszhatott volna a kezükből. Nincs fegyverszünet, sem pedig fegyverletétel.
Így, miután egy évig a low profile jegyében vezette a tévécsatornát, 2011. október 25-én egy a Corriere della Serának adott politikai interjúval Boffo végleg rehabilitálja magát. Egyetlen utalás sincs az összeesküvésre, ami már a múlté, azt el kell felejteni.
A hír hallatán sokakban felmerül a kérdés: valóban csak az indoklásban szereplő megrendült egészségi állapot az oka a leköszönésnek?
Gianluigi Nuzzi nagy port kavaró könyve még húsba vágóbb a pápai lemondás fényében. Egy bizalmas informátor jóvoltából Nuzzi olyan féltve őrzött dokumentumok birtokába jutott, melyek lerántják a leplet a Vatikánban folyó titkos ügyletekről. A könyvben kirajzolódó történetek nemcsak a katolikus egyházra, hanem az olasz kormányra is mély árnyékot vetnek.
Ma már tudjuk, hogy e szavak mögött XVI. Benedek legbizalmasabb embere rejtőzik, Paolo Gabriele, aki pápai főkomornyikként elindította a lavinát, átadva mindazon titkos iratokat e könyv szerzőjének, melyek napvilágra kerülése beláthatatlan változásokat hozhat a katolikus egyház életében.
Könyvajánló
Őszentsége XVI. Benedek titkos iratai
Gianluigi Nuzzi
A könyv, amely alapjaiban rengette meg a Vatikánt
Oldalak száma: 320
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 660 gr
ISBN: 9789633571217
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013
Árukód: 2235469 / 1090178
http://www.libri.hu/konyv/gianluigi_nuzzi.oszentsege-xvi-benedek-titkos-iratai.html
Részletek a könyvből
A pornó zavarba hozza az egyházat: a szerzetesektől a Weltbild kiadóig
Ugyanazokban a hetekben – ugyancsak Németországban – Tarcisio Bertone bíborosnak egy másik kényes problémával is szembe kell néznie. Október végén ugyanis Ratzinger szülővárosában kirobban a német könyvkiadó-óriás, a Weltbild botránya, mely évi kétmilliárdos forgalommal büszkélkedhet. Bár a vállalkozás tizenkét egyházmegye tulajdonában van, kiadványai között ezernyi erotikus és ezoterikus kötet is szerepel. Némelyiknek a címe is sokatmondó: "Szex műértők számára", "Az ügyvéd ribanca", "Mocskos történetek". Miképp egyeztethető össze az egyház és az erotika? Ezek a címek önmagukért beszélnek, azzal vádolják a Kúriát, hogy nagy vagyonra tett szert a pornó által. A hír pár órán belül elterjed, és feldúlja a konzervatív katolikusokat nem csupán Németországban, hanem világszerte.
Az apostoli palotákban a hír bombaként robban. Egyrészt a valós zavar miatt, amit ez a kényelmetlen és botrányos ellentmondás vált ki, mivel az egyház szigorúan elítéli a pornográfiát; másrészt a spekulációk és a visszaélések miatt, amelyek ebből következhetnek. Bertone msgr. Balestrierót bízza meg az ügy kivizsgálásával, akivel már volt alkalmunk „találkozni” az Államok közötti kapcsolattal foglalkozó szekció titkárhelyetteseként. A helyzet nagyon bizonytalan. A hír már két napja olvasható az internetes portálokon, a sajtóban, és a világ számos tévécsatornája is közölte. Van, aki ironizál azon a bordélyházi kézikönyvön, mely a „Hívjál ribancnak” címet viseli, és amit 8 euró 9 centért meg lehet vásárolni; van, aki gúnyolódva felemlegeti a „Pornóherceg” felejthetetlen terjedelmét, vagy felsorolja valamennyi, a katalógusban szereplő erotikus és ezoterikus kiadványt, eljutva így a 2500 darabból álló rekordhoz. Balestriero beszél az ügyről Lombardi atyával, hogy felmérjék a botrány nagyságát és mérlegeljék az esetleges fejleményeket. Megpróbálnak rájönni a német egyházmegyék erőegyensúlyaira. Égnek a telefonvonalak Róma, a berlini nunciatúra és a döbbent német bíborosok között. A Vatikánból kiszivárgott dokumentumok alapján most beszámolhatunk arról, hogy miként kezelték ezt a vészhelyzetet a legmagasabb rangú vatikáni vezetők, mindenekelőtt a pápa. A helyzet ugyanis annyira súlyos, hogy közvetlenül bele kell vonni a szentatyát is. Aki azokban a napokban a pápa lakosztályában jár, észreveheti, hogy XVI. Benedek szomorú, döbbent, hallgatag. Arra készül, hogy lépjen valamit, de sajnos ez nem a végső lesz.
Az államtitkárságon a válságstáb három fronton kezdi meg a vizsgálatokat. Mindenekelőtt a helyzet feltérképezésénél azt kell megállapítani, hogy a médiában miként terjedt el a hír (a Die Welt és a Frankfurte Allgemeine című napilapok voltak azok, melyek napvilágra hozták és elemezték az ügyet); ezzel párhuzamosan a vállalkozás létrejöttét is vizsgálják, és arra próbálnak rájönni, hogy a német püspöki közösség miért nem intézkedett eddig az ügyben. Végül meg kell keresni a leggyorsabb és legfájdalommentesebb stratégiát. Az első iratok, melyeket Balestriero tucatnyi újságcikkel együtt küld el a pápa különleges titkárának, pontos képet festenek a helyzetről, és kíméletlenül körvonalazzák a német egyház zavart döbbenetét.
(...)
Őt a vatikáni kormányzóság a költségvetés helyrehozatalával, valamint a bérszerződések és beszállítások rendbe tételével bízta meg. Viganò saját bevallása szerint összeesküvés áldozata lett – olyannyira, hogy apostoli nunciusként Washingtonba küldték. Ez a hihetetlen történet az egész világot bejárta. Pár napon belül egy sor cikk jelenik meg a Szentszék belső dokumentumaival a Libero és az Il Fatto Quotidiano című lapokban. Sohasem szivárgott ki még ennyi adat a Vatikánból. Ezek az első iratok, melyeket újabbak követnek.
A Vatikán sajtótermének igazgatója, Federico Lombardi atya, valamint a Vatikán-szakértők, a kommentátorok, a bíborosok és egyéb egyházi méltóságok, a hivatásos véleményformálók megpróbálnak rájönni arra, hogy mi történik. Besúgókról , „téglákról”, „sárdobálókról” beszélnek, hogy megpróbálják elrejteni a napvilágra kerülő igazságot. Az elemzések bíborosok közti viszályokra utalnak; érdekközösségek közötti harcokról folyik a szó, valamint megosztottságról egyfelől Bertone hívei, másfelől az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökéhez, Angelo Bagnascóhoz közeli csoport között. Egymással szemben álló csoportosulások, melyek különböző nézeteket vallanak mind a hittudománnyal, mind a politikával (elsősorban az olasz politikával) kapcsolatban. Az egyik csoportba az 1989-ben elhunyt genovai bíboros, Giuseppe Siri követői tartoznak. Ez a legkülönbözőbb személyiségeket foglalja magába, úgymint Mauro Piacenza bíborost (akinek a neve szóba került mint jövendő vatikáni államtitkár), monsignor Ettore Balestrerót, az Államok közötti kapcsolat szekció másodtitkárát, valamint Francesco Moragliát, Velence pátriárkáját. Azt rebesgetik, hogy Olaszországban Siri követői egy Berlusconi nélküli jobbközepet tartanának kívánatosnak a Demokrata Párt (PD) kritikus, centrista szárnyával. Egy másik csoportosulás Bagnasco bíboros nézeteit osztja, aki a katolikusokat szeretné a politikai élet első soraiban látni a különböző pártokon belül. Továbbá sziklaszilárd Bertone blokkja, mely éveken keresztül elkötelezte magát a katolikus érdekszövetséggel a Berlusconi-érában. E csoportosulás egyik kiemelkedő politikusa Gianni Letta volt. Így egyesek titkos belső harcokat emlegetnek. Mások – mint Lombardi atya – a városállam falain belüli, ún. Vatileaks miatt panaszkodik, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy éppenséggel ennek köszönhetően ismerhetők fel a jelen és a múlt viszályai és érdekszövetségei, s ezáltal válnak nyilvánvalóvá a bajok és egyes cselekedetek emberi korlátai.
S ami még ennél is súlyosabb: nem érzékelik vagy nem akarják meglátni az egyszerű, nyers és drámai valóságot. Erős földrengéssorozattal állunk szemben, a vatikáni paloták vezetőinek intoleranciájával. A gyűlölködés ragályként terjed, majd egy kollektív akcióba sűrűsödik, mely a becstelenségre és a hatalmi harcokra reagál. Az egyszerű porszemcsék sodorják veszélybe azt a gépezetet, amit legyőzhetetlenné tettek a rétegesen rárakódó különféle érdekek.
XVI. Benedek belső nyomozó bizottságot állít fel, hogy kiderítsék, mi módon szivárogtak ki a dokumentumok.
Egyszer Maria üres kézzel érkezett. Csalódottságomban akaratlanul is elhúzom a számat. Ő ezt rögtön észreveszi, és ironikus pillantást vet rám. Itt küszködünk, ráadásul a vásárra visszük a bőrünket, és neked még van kedved vigyorogni? – gondolom magamban. Ő pedig kibújik a kabátjából. Segíts! – kéri. Megfordul. A hátára tizenhárom, gondosan kettéhajtott lap van rögzítve. Átnyújtja. Kinyitom őket, és olvasni kezdek. Dino Boffo három, nagy port kavart levele. Boffo az Avvenire katolikus lap egykori igazgatója, aki ellen 2009 nyarán az Il Giornale napilap kampányszerű támadást indított, ami a lemondásához vezetett. A botrány után Boffo levelet írt Ratzingernek és az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökének, Bagnasco bíborosnak. Eddig kiadatlan Bagnasco egyik legbizalmasabb barátjának és munkatársának, Boffonak valamint XVI. Benedek személyi titkárának, Georg Gänsweinnek a levelezése. Ezekben a levelekben Boffó beszámol a történtekről, elmagyarázza az indítékokat, kereszt- és vezetéknévvel jelöli meg a végrehajtókat, feltételezésekbe bocsátkozik a megbízókat illetően, és kifejti szakmai halálának okait. A fekete-fehér lapokon egy összeesküvés szálai bontakoznak ki; a katolikus újságíró egyenesen Tarcisio Bertone vatikáni államtitkárt, a Szentatya legközelebbi és leghívebb munkatársát vádolja ördögi intrikával, aminek következtében már-már az öngyilkosságot fontolgatta (ha hinni lehet az általam meghallgatott, hozzá közel álló tanúknak).
Fontos, hogy helyesen értelmezzük ezeket a leveleket. Ha Boffo, bár visszafogott módon, de mégis frontálisan támadja Bertonét, és azt írja Georg atyának, hogy tájékoztassa a megfelelő szavakkal a pápát, az azt jelenti, hogy az Avvenire egykori igazgatója meglepetésszerűen lendül támadásba. Azt jelenti, hogy a meccset a legmagasabb szinten játssza, és hogy a Vatikánban a különböző érdekcsoportok között dúló harc már mindenhová kiterjedt. Tény, hogy Boffót egy rövid purgatóriumi időszak után rehabilitálták, és 2010 őszén az Olasz Püspöki Konferencia tulajdonában lévő Tv2000 csatorna igazgatójaként visszatér. Ez nem annyira a zavaros ügy szerencsés befejezése, mint inkább egy vatikáni kompromisszum jele egy olyan kérdésben, ami súlyos károkat okozott és aminek ellenőrzése kicsúszhatott volna a kezükből. Nincs fegyverszünet, sem pedig fegyverletétel.
Így, miután egy évig a low profile jegyében vezette a tévécsatornát, 2011. október 25-én egy a Corriere della Serának adott politikai interjúval Boffo végleg rehabilitálja magát. Egyetlen utalás sincs az összeesküvésre, ami már a múlté, azt el kell felejteni.
