A fegyveres őrökkel, életveszélyre figyelmeztető táblákkal körülvett, kiszáradt tómederben található titkos bázis környéke hivatalosan soká...
A fegyveres őrökkel, életveszélyre figyelmeztető táblákkal körülvett, kiszáradt tómederben található titkos bázis környéke hivatalosan sokáig nem is létezett. Sokak szerint azért, mert olyan kísérletek és események színhelye, melyekről semmilyen körülmények között nem tudhat a nyilvánosság.
A világ legnépszerűbb, nem létező helyszíne
Az 51-es körzet már évtizedek óta izgalomban tartja a közvéleményt, amire a hivatalos szervek sokáig rátettek egy lapáttal azzal, hogy állásfoglalásuk szerint a hely nem is létezik. Ma már azonban sokan tudják, hogy maga a körzet az Egyesült Államok nyugati részén, a nevadai sivatagban lévő Groom Lake kiszáradt tómedrénél található, területén egy, az amerikai légierő rég nem használt bázissal és egy elhagyott nukleáris tesztintézménnyel.
A számtalan összeesküvés-elmélet és ufótörténet alapját képező 51-es körzet 155 négyzetkilométeren terül el, a körülötte lévő hegyeken fegyveres őrökkel, radarállomásokkal, földbe épített mozgásérzékelőkkel és számtalan figyelmeztető táblával, miszerint a területre belépni nemcsak szigorúan tilos, de életveszélyes is.
Maga a körzet - eltekintve a nevadai atomkísérleti telep néhány régebbi térképeitől - hosszú évtizedekig nem volt megtalálható a térképeken, a felette lévő légtér szigorúan zárt, és a körzettel kapcsolatos nyomokat is eltüntették a hadsereg dokumentumaiból. Azokat az iratokat, amelyekben említést tesznek a titkos létesítményről, hosszú évekre titkosították.
Aki a körzetbe mégis belépne, azonnal fegyveresekkel találja szemben magát, majd egyesek szerint a helyi seriffel. Állítólag több száz dollár büntetést is kiszabhatnak, de arról is hallani lehetett, hogy az FBI emberei is megjelentek akkor, amikor valaki be akart hatolni a körzetbe.
Földönkívüliek, titkos kísérletek, paranormális események helyszíne
Az 51-es körzet létezését ma már nem tagadják, de nagyon sokáig nem ismerték el az amerikai hatóságok. Ez, valamint az a tény, hogy Nevada állam a környék mellett elhaladó 375-ös út egy részét Extraterrestrial Highway-nek - magyarul földönkívüliek országútjának - nevezte el és jól illusztrált táblákat is elhelyezett, még tovább fokozza az idegen lények iránt rajongók kíváncsiságát. (Megjegyzendő, az utat a környéken kialakult ufóláz miatt nevezték át, ezzel is ide csalogatva a turistákat.)
Az emberek kíváncsiak, így az 51-es körzettel kapcsolatban számos összeesküvés-elmélet született. Ezek egyike szerint a körzet nem más, mint a Roswell mellett lezuhant földönkívüli űrhajó roncsainak tárolóhelye, amelynek alkatrészeit és a benne utazott idegen lények testét is itt vizsgálják. Mások tovább mennek, és egyenesen azt állítják: a körzet találkozóhely, ahol rendszeresen folytatnak megbeszéléseket az amerikaiak az idegen lényekkel.
Vannak, akik szerint különleges fegyvereket készítenek itt idegen technológiák alkalmazásával, megint mások úgy hiszik, az időjárást irányítják innen. Föld alatti alagútrendszerről is szóltak már hírek, és számtalan bejelentés érkezett már azonosíthatatlan repülő tárgyak észleléséről a körzet környékén - becslések alapján ezek az észrevételek közel 80 ezer oldalnyi dokumentumot tesznek ki.
Mivel az ott dolgozókat is szigorú titoktartásra kötelezték, egyetlen interjú sem készülhetett azzal kapcsolatban, hogy mi történik a rendkívül komolyan őrzött területen - egészen addig, amíg 2007-ben fel nem oldottak néhány katonai fegyverfejlesztési dokumentumot a titkosítás alól.
A Los Angeles Times néhány, titkosítás alól feloldott irat segítségével végre megszólaltathatott néhány korábbi, az 51-es körzetben dolgozót, akiknek a beszámolói meglepő módon választ adtak az ismeretlen, furcsa repülő tárgyakra - az idegen lények létezését vallók legnagyobb bánatára.
Mint ahogy az ma már köztudott, az 51-es körzet területén lévő katonai bázist az amerikaiak évtizedekig használták új repülőgépek kifejlesztésére, pilóták kiképzésére. 1955 után kémrepülőgépek kísérleti telepe lett a helyszín, majd két évre rá légköri atomkísérleteket folytattak itt, ezután a CIA megbízásából az úgynevezett OXCART programon belül dolgoztak itt a hangsebesség háromszorosával repülő felderítőgép kifejlesztésén.
Az első lopakodó repülőgép is innen indult útjára az 1970-es években. A területet az évek során folyamatosan bővítették, még az 1990-es évek végén is, legfőképpen azért, hogy a nagyközönséget a lehető leginkább kizárják a titkos katonai kísérletekből.
Mindez a Los Angeles Times riportja szerint sok mindent megmagyaráz: a volt dolgozók szerint teljesen érthetők a furcsa repülő tárgyakról szóló beszámolók, tekintettel arra, hogy a hangsebesség háromszorosával repülő gépek akkor rendkívüli technikai vívmánynak számítottak, ahhoz hasonló sebességgel haladó légi járművet addig senki nem láthatott.
A gyorsaság miatt, valamint hatalmas üzemanyagtartályuk okán pedig valóban tűnhettek kereknek a földről nézve. Külföldi gépekkel is dolgoztak akkor a területen, amelyek szintén ismeretlenek lehettek az ott élők számára. Az alagutak létezésével kapcsolatban a kutatók azt állítják, hogy léteznek: ezek szintén a tesztlétesítmények föld alatti részei lehettek.
Ez azonban csak egy szelet az 51-es körzet történetéből. A legtöbb katonai irat máig titkos, azok közül pedig, akiket már nem kötne titoktartási nyilatkozat, sokan nem élnek. Azt pedig nem tudni, meddig kell várni, hogy újabb és újabb fejezetek nyíljanak meg a nagyközönség előtt.
Az orosz 51-es körzet
Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egykori Szovjetunió területén is számos olyan szigorúan titkos katonai körzet található, amely megannyi találgatásra ad okot az UFO-kutatásban. A térképeken soha nem jelölt vagy sorszámmal ellátott "tiltott városokban" állítólag nem csupán az űrkísérletekben szerencsétlenül járt szerkezeteket gyűjti a hadsereg, hanem lezuhant idegen járműveket és földönkívüli tetemeket is tárol a "nem létező" támaszpontokon, amelyekről a titkolózás ellenére egyre több információ kerül napvilágra.
Kozmikus haderő
Az Orosz Ufológiai Központ igazgatója, Paul Stonehill 1998-ban kiadott könyvében azt írja, hogy Sztálin intenzíven érdeklődött az UFO-jelenség iránt, és az 1947-es roswelli eseményekkel kapcsolatban sem hagyta magát félrevezetni. Ezt a feltételezést támasztja alá Borisz Szokolov nyugalmazott ezredes beszámolója is, aki 1978 és 1989 között a KGB ügynökeként vett részt a szovjet védelmi minisztérium és a tudományos akadémia munkájában.
Szokolov szerint a diktátor kiváló orosz tudósokat kért fel a jelenség tanulmányozására, s miután megbizonyosodott arról, hogy a háttérben nem katonai fenyegetés áll, a további elemzés céljából elindította az első, államilag támogatott UFO-kutatási projektet.
Két évtizeddel később már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre látványosabb méreteket öltő UFO-aktivitás komolyabb vizsgálatokat igényel. Az ellenséges támadástól rettegő szovjet vezetés 1978-ban egy polgári és egy katonai bizottságot állított fel, s rövidesen arra a megállapításra jutott, hogy az ország különböző térségei felett megfigyelt rejtélyes objektumokat egyetlen földi gyártmányú eszközzel sem lehet azonosítani.
Ekkor már a tudományos akadémia sem vonakodott kijelenteni, hogy akár egy idegen intelligencia is állhat a jelenség hátterében. Természetesen ezt követően a hadsereg is a korábbinál hangsúlyosabban foglalkozott a katonai szempontból is kínos problémával, s rendkívüli figyelmet fordított arra, hogy a folyamatosan gyűjtött adatokkal és beszámolókkal, vizsgálati eredményekkel és esetleges tárgyi bizonyítékokkal olyan technológiai információkat szerezzen, amelyekkel döntő fölényhez juthat a fegyverkezési versenyben.
Ezt a célt szolgálta a Vörös Hadsereg új egységeként létrehozott "kozmikus haderő" is, amely egy repülő csészealj elfogását vagy megépítését kívánta elérni, hiszen az addig ismeretlen technológia elsajátításával és gyakorlati alkalmazásával végzetes csapást mérhetett volna a nyugati világra.
Tiltott terület
Az államosított UFO-kutatás keretében végzett fejlesztésekkel és tesztelésekkel a "tiltott városokként" ismert létesítményekben – szigorúan titkos bázisokon, föld alatti támaszpontokon, álcázott hangárokban és a világtól elzárt laboratóriumokban – próbálkozott a hadsereg, amelyeket az akkori vezetés fel sem tüntetett vagy legfeljebb sorszámokkal jelölt a térképeken.
Egyes tiltott zónákban napjainkban is gyakran lehet látni felszálló és landoló UFO-kat, amelyeket időnként egy-egy teljesen szokványos repülőgép vagy helikopter kísér. Vajon Oroszország az idegenektől szerzett technológiával folytat kísérleteket, vagy csupán saját fejlesztésű – és a "hagyományos" repülő korongokra megszólalásig emlékeztető – légi járműveit teszteli a lakatlan vidékeken?
Az ufológiában "orosz 51-es körzetként" emlegetett Kapusztyin Jar a Szovjetunió legjelentősebb rakétabázisa volt, amely titokzatosság szempontjából talán még a hírhedt nevadai katonai övezetet is felülmúlja. Az asztraháni területen, Moszkvától 800 kilométerre délre és Volgográdtól 100 kilométerre keletre fekvő támaszpont a világháborút követően a Szovjetunió űrprogramját szolgálta, itt került sor az új repülőgépekkel, rakétákkal és fegyverekkel kapcsolatos tervezési és tesztelési programokra.
Egy amerikai kémrepülőgép által készített korabeli felvétel tanúsítja, hogy a szigorúan titkos katonai körzet négy ballisztikus rakétaindítóval, tizennégy indítóblokkal, modern radarkövető rendszerrel és három kifutópályával rendelkezett, valamint számos azonosítatlan területet foglalt magába. Egy orosz ufológus, Anton Anfalov a kísérleti telep föld alatti részét is megpróbálta feltérképezni.
Kiszivárgott információkra alapozva azt állítja, hogy a felszín alatt mintegy fél kilométerrel kiterjedt alagúthálózat található gigantikus hangárokkal, amelyekben az UFO-katasztrófákban életben maradt földönkívülieket tartja fogva, és különböző típusú idegen járművekkel folytat kísérleteket a hadsereg. Vlagyimir Azsazsa, a neves orosz UFO-kutató szerint a szovjet légierő gyakran keveredett tűzharcba repülő csészealjakkal, és az asztraháni térség felett is több vadászpilóta üldözött UFO-kat.
Az orosz Roswell
Az egykori szuperhatalom területén bizonyíthatóan legalább húsz repülő csészealj járt szerencsétlenül, de a legnagyobb médiavisszhangot kétségtelenül az uráli Szverdlovszkban 1968-ban történt UFO-katasztrófa váltotta ki. Egy közelmúltban napvilágra került, a KGB archívumából származó filmtekercs azt a különleges alakulatot mutatja a roncs közelében, amely később a közeli katonai komplexumba szállította – és feltehetően a mai napig ott őrzi – a maradványokat.
Rendkívüli titkolózás övezi a Volga partján, Moszkvától 850 kilométerre elhelyezkedő szaratovi légibázist is, amely szintén régóta végez kutatásokat az idegen repülő szerkezetekkel és az antigravitációs meghajtással kapcsolatban. Az orosz főváros közelében fekvő Mitiscsi hatalmas ipari komplexumában és a pleszetszki űrközponthoz csatlakozó létesítményekben pedig állítólag a lezuhant csészealjakon talált földönkívüli tetemeket őrzi a hadsereg.
Szintén biológiai vizsgálatokra specializálódott szupertitkos laboratórium épült a szemipalatyinszki rakétabázis területén is, amely azzal szerzett hírnevet, hogy a Szovjetunió itt robbantotta fel 1955-ben az első kísérleti hidrogénbombáját.
Emellett természetesen több tudományos intézet is felkészült arra, hogy alkalmanként idegen technológiával kapcsolatos vizsgálatokat végezzen, a két legismertebb titkos kutatóközpont a Szibéria és Kazahsztán határán fekvő Omszkban, valamint a távol-keleti Vlagyivosztokban található.
Napjainkra bizonyossá vált, hogy a szovjet titkosszolgálat nem csupán több száz UFO-észlelést rögzített, hanem számos esetben komoly vizsgálatot is indított a katonai körzeteket, légvédelmi egységeket vagy vadászpilótákat érintő esetekkel kapcsolatban.
Az UFO-kutatás korábban titkosított, felbecsülhetetlen értékű anyagait a Kék Dosszié néven ismert, 124 oldalas gyűjtemény tartalmazza, amelyet a KGB 1991-ben hozott nyilvánosságra. S bár az "államosított" UFO-kutatás hivatalosan 1996-ban lezárult, elég nehezen hihető, hogy az orosz hadsereget és a titkosszolgálatot azóta egyáltalán nem foglalkoztatja az idegen jelenlét és a Földön kívüli technológia.
