Egy olyan hosszú vízrendszer létezik Irán sivatagaiban a föld alatt, amely elérne a Holdig

Felülről úgy néz ki, mintha a sivatag száraz felszínét egy sor lyuk szaggatta volna át. De 30 méterre a titokzatos gödrök alatt keskeny a...

Felülről úgy néz ki, mintha a sivatag száraz felszínét egy sor lyuk szaggatta volna át. De 30 méterre a titokzatos gödrök alatt keskeny alagutak szállítják a vizet egy távoli víztározótól olyan gazdaságokba és falvakba, amelyek nélkülük nem létezhetnének.

Ezek a "qanat"-nak nevezett föld alatti vízvezetékek egy 3000 éves mérnöki csodának a részei, amelyek közül sok még mindig használatban van Iránban. A vaskor kezdetén a földmérők, miután egy magasabban lévő vízforrást találtak, amely általában egy egykori folyóvölgy vagy egy barlangi tó  volt, hosszú, lejtős alagutakat vájtak a vízforrástól egészen odáig, ahol szükség volt rá.

A szabályos lyukak, amelyek még mindig láthatók ezen alagutak felett szellőzőaknák, melyeket azért fúrtak, hogy kivezessék a port és oxigént juttassanak a munkásoknak, akik kézzel ásták ki a qanatokat, melyek néha akár 65 kilométer hosszúak is lehettek. Az alagutakat végül megnyitották a felszínen, hogy élénk oázisokat képezzenek.

A qanatok építése sziszifuszi feladat volt, amelyet még nehezebbé tett az, hogy nagy precizitást igényelt. Az alagút dőlésszögének elégnek kellett lennie ahhoz, hogy a víz szabadon folyhasson anélkül, hogy megállna, de túl meredek sem lehetett, hogy az felgyorsítsa az eróziót, ami az alagút beomlását okozhatta volna.

Bár a munka nehéz volt - a befejezés után is évente kellett karbantartás végezni bennük -, az öntözőcsatornák lehetővé tették a mezőgazdaság számára, hogy könnyen termeljenek a száraz sivatagban. A technológia a Selyemút kereskedelem és a muzulmán hódítás révén terjedt el, valamint megtalálható Marokkóban és Spanyolországban.

A 102 éves Gholamreza Nabipour a qanatok egyik utolsó és szinte biztosan legidősebb gondnoka. Az iráni kormány nemzeti kincsként tekint Nabipourra, aki megpróbálja megosztani tudását és tapasztalatát a fiatalabb generációkkal - köztük az egyik fiával, aki egy qanatot használ a pisztácia gazdaságának öntözésére -, de attól tart, hogy ennek a több ezer éves örökségnek törékeny a jövője.

Az 1960-as és 1970-es években a nagybirtokok felosztása, amelyek a qanatokra támaszkodtak, adminisztratív problémákat okozott, és sok alagút üzemképtelenné vált a hagyományos karbantartás nélkül. És ahogy a modern mezőgazdaság gyökeret vert, az emberek többé nem függtek a qanatoktól, mint ahogy korábban.

"Ezek a qanatok az élet forrását jelentik számomra és jelentették valamennyi elődöm számára," - mondja Nabipour a videóban. "Az én kötelességem, hogy megőrizzem őket életem utolsó pillanatáig."

http