Elhomályosítani a Napot? A tudósok szerint ez veszélyes és gyakorlatilag kivitelezhetetlen

Ahogy a Föld hőmérséklete évről évre rekordokat dönt, a tudósok világszerte kétségbeesetten keresik azokat a módszereket, amelyekkel lassíta...

Ahogy a Föld hőmérséklete évről évre rekordokat dönt, a tudósok világszerte kétségbeesetten keresik azokat a módszereket, amelyekkel lassítani lehetne a globális felmelegedést.

Az egyik legmerészebb ötlet a napfény mesterséges "visszaverése" – vagyis az úgynevezett szoláris bolygómérnökség, amelynek egyik formája a sztratoszférikus aeroszolinjekció (SAI). A koncepció lényege, hogy apró részecskéket permeteznének a Föld felső légkörébe, amelyek visszaverik a napsugarakat az űrbe, ezáltal csökkentve a bolygó hőelnyelését.

Elsőre ez a megoldás akár logikusnak is tűnhet. Hiszen a természet maga is szolgáltatott már példát erre: amikor egy nagy vulkán kitör, a légkörbe jutó hamu és por átmenetileg lehűti a bolygót. A történelemben számos alkalommal tapasztaltunk ilyet – például az 1991-es Pinatubo-hegy kitörése után a Föld átlaghőmérséklete mintegy fél Celsius-fokkal csökkent egy évre.

Ebből kiindulva sok kutatóban megfogalmazódott a gondolat: ha a természet képes rá, miért ne tehetnénk mi is ugyanezt szándékosan, ellenőrzött körülmények között? Az elképzelés azonban – amint azt Miranda Hack aeroszolkutató és V. Faye McNeill légkémikus (mindketten a Columbia Egyetemről) vezette kutatócsoport hangsúlyozza – messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

Az elmélet és a valóság közötti szakadék

A számítógépes modellek ugyan ígéretes eredményeket mutatnak, de ezek a szimulációk a tökéletes, ideális körülményekkel számolnak. "A modellekben a kutatók a tökéletes méretű és mennyiségű részecskéket helyezik el a tökéletes helyre," – magyarázza McNeill. "De a valóságban a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, és a bizonytalanság is sokkal nagyobb."

A kutatók nemcsak az elméleti fizikai korlátokat, hanem a gyakorlati megvalósítás problémáit is vizsgálták: hogyan lehetne ténylegesen feljuttatni a részecskéket a sztratoszférába, milyen anyagokat lehetne használni, és legfőképp – ki irányítaná ezt a folyamatot?

Kormányzás és geopolitika – a legnagyobb akadály

A legideálisabb forgatókönyv szerint a Föld országai egy nemzetközileg egyeztetett, központilag irányított program keretében hajtanák végre az aeroszolinjekciót. Csak így lehetne biztosítani, hogy a hűtési hatás egyenletesen érvényesüljön, és ne okozzon váratlan időjárási zavarokat bizonyos régiókban.

Például a középső szélességi körökön végzett SAI megváltoztathatná a légköri hőáramlásokat, ami hatással lehetne a sarki területek klímájára. Ha pedig túl magasra juttatnánk a részecskéket, azok ugyan tovább maradnának a levegőben, viszont gyengíthetnék az ózonréteget.

A valóság azonban nem ilyen együttműködő: a geopolitikai viszonyok ma messze vannak attól, hogy a világ országai közösen, átlátható módon irányítsanak egy ilyen beavatkozást. Sokkal valószínűbb, hogy különálló, független programok indulnának, ami egyenetlen hűtést, zavaros időjárási mintákat és esetleg diplomáciai konfliktusokat is okozhatna.

Anyagok, amiket nem is olyan könnyű beszerezni

A következő probléma a megfelelő anyag kiválasztása. A modellek szerint a gyémánt- és cirkonpor lennének a leghatékonyabbak, mivel jól verik vissza a napfényt. Csakhogy ezekből az anyagokból a világ jelenlegi termelése nem lenne elegendő még egyetlen évnyi globális SAI-programhoz sem.

Maradnak tehát az olcsóbb és bőségesebb lehetőségek, mint a mész vagy a kén. Csakhogy ezek esetében újabb gond merül fel: a mikroszkopikus (szubmikronos) méretű részecskék hajlamosak összetapadni, így a felhő, amelyet alkotnának, nem lenne egyenletes. A csomósodás miatt a részecskék kevésbé vernék vissza a fényt, vagyis a hűtőhatás gyengülne.

A kutatók szerint ezek a "triviálisnak" tűnő technikai problémák valójában alapjaiban kérdőjelezik meg az SAI megvalósíthatóságát.

Logisztika és hosszú távú elköteleződés

Egy másik fontos tényező az idő. A sztratoszférába juttatott részecskék néhány év alatt lehullanak, vagyis a kívánt hűtőhatás fenntartásához folyamatos utánpótlásra lenne szükség. Egyetlen nagyobb aeroszol-felhő nem oldaná meg a problémát – az egész folyamatot évtizedeken át kellene ismételni, hatalmas költségekkel és logisztikai igényekkel.

Mi történne, ha a program politikai vagy gazdasági okokból hirtelen leállna? A tudósok szerint ez "visszacsapás-hatást" idézne elő: a bolygó hőmérséklete rövid idő alatt hirtelen megugrana, mivel a korábban elnyomott hő azonnal érvényesülne.

Több kockázat, mint haszon?

A Columbia Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Scientific Reports folyóiratban jelent meg, világosan fogalmaz: a sztratoszférikus aeroszolinjekció jelenleg sem technológiailag, sem politikailag nem biztonságos. A módszer rengeteg ismeretlen kockázatot rejt – nemcsak az éghajlatra, hanem az ökoszisztémákra, a mezőgazdaságra és a globális társadalmi stabilitásra nézve is. (1)

Bár az SAI elméletileg csökkentheti a hőmérsékletet, a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ez nem helyettesítheti a kibocsátáscsökkentést. Ha az emberiség a napfény "elhomályosításával" próbálná meg elkerülni a klímaváltozás következményeit, azzal csak időt nyerne – és közben új, kiszámíthatatlan problémákat idézne elő.

Ahogy Hack és McNeill összegzik: "A gyakorlati korlátok és kockázatok, ha figyelmen kívül hagyjuk őket, messze eltávolítják az SAI-t attól az idealizált képtől, amelyet a modellek sugallnak. A legrosszabb forgatókönyvek pontosabb megértésére van szükség, mielőtt bárki a megvalósításán gondolkodna."

A Nap "elhomályosítása" tehát nem az emberiség megváltása, hanem egy kiszámíthatatlanul veszélyes kísérlet lenne – amelyben egyetlen hiba is az egész bolygó sorsát befolyásolhatná. (2)

(1) - https://www.nature.com/articles/s41598
(2) - https://www.sciencealert.com/dimming