A Glozel-rejtély: Egy szenzációs régészeti átverés, ami az újságok címlapjára került az 1920-as évek Franciaországában

1927 novemberében a francia újságok címlapjain nem politikusok, repülős hősök vagy sportcsillagok szerepeltek, hanem poros, kalapos régészek...

1927 novemberében a francia újságok címlapjain nem politikusok, repülős hősök vagy sportcsillagok szerepeltek, hanem poros, kalapos régészek, akik épp egy vidéki ásatás földjét forgatták.

Ez önmagában is különös látvány volt, hiszen a régészet aprólékos, lassú munkája ritkán került a hírek élére. De az Auvergne tartománybeli Glozelben zajló feltárás messze nem volt hétköznapi.

Három évvel korábban, 1924 tavaszán, egy egyszerű parasztcsalád, a Fradin család szántás közben furcsa, kőből és agyagból készült tárgyakra bukkant földjükön. A közeli Vichy városából érkező amatőr régész, Antonin Morlet lelkesen kezdett ásatásba a helyszínen. Amit talált, az felülmúlta minden várakozását: csonteszközöket, díszes kerámiákat, faragott köveket, és ami a legmeglepőbb volt – agyagtáblákat, amelyeken írásjelekhez hasonló szimbólumok szerepeltek.

Morlet 1925 végétől kezdte publikálni eredményeit, és ezzel elszabadította a tudományos világ egyik leghevesebb vitáját. Ha a glozeli leletek valóban hitelesek, akkor az emberiség történelmét újra kellett volna írni: hiszen a tárgyak némelyike a neolitikumból, azaz Kr. e. 10 000 körüli időből származhatott – de az írásos agyagtáblák és edények stílusa sokkal későbbi, akár a föníciai ábécé előtti korszakot is megelőzhette volna.

A kérdés tehát így szólt: Glozel az emberiség egyik legnagyobb régészeti felfedezése, vagy ügyes hamisítvány volt?

A kétkedés hulláma

A francia tudományos közösség nagy része kétkedéssel fogadta Morlet állításait. A leletek között voltak olyan elemek, amelyek túl "tökéletesnek" tűntek: a csontok tisztán megmunkáltak, a kerámiák modernnek hatottak, és az írásjelek mintha több ismert ábécé keverékét utánozták volna. A Louvre egyik elismert szakértője, René Dussaud, a föníciai írások kutatója különösen gyanakvó volt.

Dussaud 1927-ben egy egész könyvecskét szentelt a témának, amelyben részletesen kimutatta, hogy a glozeli "ábécé" valójában különböző ókori írásrendszerek összeollózott utánzata. A vita ekkorra már országos szenzációvá vált – olyannyira, hogy Dussaud előfizetett egy sajtófigyelő szolgáltatásra, amely négy hónap alatt több mint 1500 újságcikket gyűjtött össze a témában, tíz különböző nyelven.

A francia közvélemény megoszlott. Egyesek szerint a tudósok féltékenyek voltak az amatőr régész sikerére, mások szerint Morlet jóhiszeműen, de hozzá nem értően dolgozott. Megint mások biztosak voltak benne, hogy csalásról van szó – talán a parasztcsalád vagy valaki a környékről "ültette el" a tárgyakat, hogy a szenzációból pénzt csináljon.

A nemzetközi bizottság: tudomány a reflektorfényben

A heves viták hatására 1927 őszén a Francia Régészeti Társaság nemzetközi bizottságot hívott össze, hogy objektív vizsgálatot folytasson Glozelben. A küldöttségben elismert kutatók kaptak helyet – köztük Dorothy Garrod, a kor egyik legnevesebb brit régésznője, aki később a Cambridge Egyetem első női professzora lett.

A bizottság tagjai szigorú elveket fogalmaztak meg: nem adnak interjút, nem kommentálnak semmit a sajtónak, és kizárólag a tudományos vizsgálatra koncentrálnak. De ahogy gyakran történik, a nyilvánosságot nem lehetett kizárni. Újságírók és fotósok tömege lepte el a falut, miközben a kutatók dolgoztak.

A bizottság tagjai, akik a helyszínre érkezéskor elegáns öltönyt és kalapot viseltek, az ásatás megkezdésekor kék munkásruhát öltöttek. Az egyik újság ezt így kommentálta:

"A tudósok úgy néztek ki, mint gyakornok lakatosok vagy frissen kiképzett villanyszerelők – de a föld iránti alázatukban ez volt a legnemesebb egyenruha."

A média egyszerre gúnyolta és csodálta őket. A képek, ahogy a tudósok térdig a sárban vizsgálják a leleteket, ikonikusak lettek – a "tudomány emberei" mint a tisztesség és szakértelem jelképei.

Az ítélet: "nem ősi"

Karácsony előtt, 1927 decemberében a Revue anthropologique folyóirat közölte a bizottság részletes jelentését. A következtetés egyértelmű volt:

"A glozeli lelőhely nem ősi eredetű."

A dokumentum lépésről lépésre ismertette az ásatás menetét, a talajrétegek vizsgálatát, a tárgyak kontextusát, és mindezek alapján kizárta, hogy a leletek valóban több ezer évesek lennének. A bizottság hangsúlyozta: a korábbi ásatásokon hiányzott a tudományos módszer, a rétegek feljegyzése pontatlan volt, a tárgyak helyzete zavaros.

A tudományos közösség fellélegzett, ám a vita nem zárult le. Morlet és hívei szerint a bizottság elfogult volt, és el akarta hallgattatni az igazságot. A sajtóban újabb hullám indult, ezúttal a bizottság tagjai – főként Garrod – ellen: Morlet azzal vádolta, hogy "manipulálta a lelőhelyet".

A tudóstársak azonban gyorsan reagáltak: nyílt levelet adtak ki, amelyben megvédték Garrodot, és részletesen elmagyarázták, mit is csinált a helyszínen. A levelet – iróniával telve – éppen a sajtó közölte, amelytől a tudósok korábban el akarták zárni magukat.

A tudomány és a média tükre

A Glozel-ügy így nemcsak régészeti, hanem kommunikációs tanulságokkal is szolgált. A 20. század elején a tudomány még gyakran zárt, elitista közegként működött, de Glozel megmutatta, hogy a nyilvánosság érdeklődése – és félreértése – elkerülhetetlen.

A sajtó egyszerre szenzációhajhász és tanító szerepet is betöltött: a cikkek részletesen magyarázták a régészeti módszereket, a rétegződés, a keltezés, az írásfejlődés fogalmait. Ugyanakkor a történetet drámává formálták: a hős amatőr kontra a gőgös akadémikusok – ismerős narratíva, amely ma is működik, ha tudományos vitákról van szó.

Glozel esetében a sajtó egyfajta színpaddá vált, ahol a tudomány önmagát is kénytelen volt megjeleníteni. A tudósok – akár akarták, akár nem – a hitelesség előadóivá váltak. Minden mozdulatuk, minden nyilatkozatuk a tudományba vetett közbizalomról szólt.

Utóélet és tanulság

A glozeli ügy a későbbi évtizedekben fokozatosan feledésbe merült, noha kisebb körökben időről időre újra felbukkant. A későbbi vizsgálatok, köztük radiokarbonos elemzések kimutatták, hogy a tárgyak közül néhány valóban régi – de nem egységes korúak: egyesek bronzkoriak, mások középkori hamisítványok lehettek. Ez a keveredés valószínűsíti, hogy Glozel nem tudatos csalás, hanem zavaros, részben hiteles, részben manipulált lelőhely volt.

A történet mégis tovább él a tudománytörténet lapjain, mint a "Glozel-affér," amelyben a régészet, a média és a közvélemény kapcsolata először került reflektorfénybe. A tanulság máig érvényes: a tudomány nem létezhet elszigetelten, de a nyilvánossággal való kapcsolatát óvatosan kell egyensúlyoznia.

Ahogy a 20. század eleji újságírók, úgy a mai médiumok is gyakran a "szenzáció" felől közelítik meg a tudományt. De Glozel története emlékeztet arra, hogy a valódi felfedezés nem a látványban, hanem az őszinte vizsgálatban, a bizonyítékok tiszteletében rejlik.

Végül is, a glozeli sárban dolgozó tudósok és az őket fotózó újságírók mind ugyanazt a kérdést keresték: hogyan ismerhetjük meg hitelesen a múltat – és kiben bízhatunk, amikor a tudomány mesélni kezd? (1)

(1) - https://theconversation.com/the-glozel-affair