A nagy kozmikus vicc az, hogy te magad vagy az, amit keresel. Minden vallási és lelki keresés ezen a bolygón végül ugyanoda tér vissza, a...
A nagy kozmikus vicc az, hogy te magad vagy az, amit keresel. Minden vallási és lelki keresés ezen a bolygón végül ugyanoda tér vissza, ahol elkezdődött. Ha ez nem egy fantasztikus vicc, akkor nem tudom mi az.
Mindannyian a boldogságot, a békét és a beteljesedést keressük a világ dolgaiban, és végig ezek a dolgok azok, amelyek a természetünk és a létezésünk központi részét képezik. A nagy mesterek és misztikusok a történelem során végig látták ezt a viccet, és Thich Nhat Hanh zen mester el is magyarázta ennek a mibenlétét.
"Nevetek, amikor eszembe jut, hogy egyszer a paradicsomot kerestem, mint a születés világán kívüli birodalmat. Ez közvetlenül a születés és a halál világában van, ahogy a csodálatos igazság kiderült. De ez nem az a nevetés, amikor valakinek hirtelen nagy szerencséje van; és nem annak a nevetése, aki győzelmet aratott. Ez inkább annak a nevetése, aki miután fájdalmas módon keresett valamit hosszú ideig, egy reggel a kabátjának zsebében találja."
A buddhisták nagyon jól ismerik a vicc lényegét, mivel a képzésük egyik központi eleme az, hogy ne vegyék komolyan a dolgokat. Mi az, ami függetlenné képes tenni a dolgoktól, mint maga a nagyszerű humorérzék? Buddha felismerte, hogy a világ minden körülménye mulandó, és ha bármit túl komolyan veszünk, az csak szenvedést okoz.
Nem vagyok biztos benne, hogy az emberek hogyan csináltak ilyen nagy ügyet ebből az egyszerű üzenetből, de azt hiszem az történt, hogy mindenki túl komolyan vette a dolgokat, és ezáltal sok problémát okoztak maguknak, követték Buddhát, hogy mind megvilágosodjanak, imádták őt, csináltak egy másik vallást, és az évek során többnyire elfelejtették a lényeget.
[post_ads_2]
Egy másik buddhista mester, Longchenpa újra megértette ezt az egyszerű igazságot mintegy kétezer évvel később, és azt mondta:
"Mivel minden csak egy jelenés, nincs semmi köze a jóhoz vagy a rosszhoz, az elfogadáshoz vagy elutasításhoz, akár ki is törhet belőlünk a nevetés."
Mi a helyzet a lelki tanítóktól érkező figyelmeztetéssel, hogy minden, amit elképzelsz magadnak, olyan okos hazugság, amelyet egy pszichológiai védelmi mechanizmusként építünk fel az átmeneti egzisztenciális igazság ellen. Más szóval, nem az vagy, aki szerinted vagy. Ez elég vicces, nem igaz? Nevetni rajta és nem venni túl komolyan magunkat egy csodálatos rendező mechanizmus, hogy képesek legyünk megemészteni az ilyen látszólag durva igazságokat. Ahogy Longchenpa mondja, akár nevetni is lehet, vagy ahogy a modern zen mester, Adyashanti elmagyarázza:
"Rájövünk - gyakran hirtelen -, hogy az önérzetünk, melyet elképzeléseinkből, hiedelmeinkből és képeinkből alakítottunk ki és építettünk fel, nem igazán mi vagyunk. Nem határoz meg minket, nincs központja."
Több száz spirituális tanítót láttam, és a legjobbaknak van egy közös vonása - sokat kuncognak. Még a fő buddhista tanítómnak, egy intellektuális óriásnak a Gelug-pa tibeti buddhista hagyományban, következetesen előre jelzi a templomba való érkezését a nevetési roham.
Egy másik kedvenc tanítóm Alan Watts, akit 5 percig nem nézhetsz anélkül, hogy ne hallanád a fertőző vihogását, és a jelenlegi Dalai Láma is híressé vált arról, hogy szinte mindenen melegen kuncog. Alan Watts egyszer megjegyezte:
"Az emberek csak azért szenvednek, mert komolyan veszik mindazt, amit az istenek a móka kedvéért teremtettek."
A nevetés és a humor nem csupán könnyed dolgok, hanem akár komoly eszközök is lehetnek, hogy átverekedjük magunkat a komoly kihívásokon. A társadalomban néha a komikusok az egyetlenek, akik kimondják az igazságot. Nem a politikusok, nem a papok, sőt még az iskolai tanárok sem képesek visszalépni, hanem az emberek, akik látják az aktuális dolgok nevetségességét.
Valójában egyre többen értesülnek a valóságos politikai információkról a késő esti showműsorokból és olyan komikusoktól, mint a néhai Bill Hicks és George Carlin, akik kijózanító dózisokban szállítják a valóságot, ami valójában nagyon igaz és ezért nagyon vicces. A humoristák gyakran mutatnak rá arra, hogy ellentmondás van aközött, amit a dolgokról gondolunk és ahogy azok valójában vannak, de sajnos az emberek hajlamosak újra visszatérni, hogy a hazugságban éljenek, miután elmúlt a nevetés.
"A megvilágosodó bolond az, aki látja a társadalom ego utazásait, és közben még mindig talál örömöt és nevetést. A bolond gyakran a megvilágosodott ember, az ember őrült bölcsességgel, nevetéssel és viccekkel, mint fegyverrel, mellyel átvágja magát a világi szokásokon, és megvilágítja a lappangó gyermeket mint boldogságot a komolyság fortyogó felszíne alatt. A bolondnak olyan bölcsessége van, melyet a konformista nem érhet el. Egy játékos hozzáállás egy nagy adag kreativitással."
A humor emellett rendkívül gyógyító, azt mondják, hogy a nevetés a legjobb gyógyszer, és ez igaz. Megkönnyítheti a mindennapi élet stresszét és feszültségeit, csökkentheti az unalmat a munkahelyen, és egyesíti a különböző háttérrel rendelkező embereket. Mindenki túl komolyan veszi önmagát és másokat. Ez a módja annak, ahogy az ego létezik. Kezdjünk kicsit játékosabbak lenni, és látni fogjuk, hogy az ego elpárolog.
"Tehát, ha a humor képes gyógyítani, pihentet, egyesíti az embereket, visszafordítja az egot és egyben szórakoztat, ez eléggé úgy hangzik, mint egyfajta megvilágosodás."
Ami a nevetés útjára vezet, azt a legtöbb ember megvilágosodásnak tartja. Van egy közös vélemény arról, hogy egy felvilágosult ember egy tökéletes személy kifogástalan erénnyel, tökéletes szeretettel, tökéletes tudással. Ennek a tökéletes embernek az eszménye egy vicc, és nem létezik a valóságban. Olyan emberek köré épít kultuszt, akiket tökéletesnek tartanak, és csak a többiek bűnösségét hangsúlyozzák, mert nem élnek ezekkel az idealista fantáziákkal.
Ha Nietzsche kijelentette, hogy "Isten halott", és a zen buddhista arra késztet minket, hogy "öljük meg Buddhát az utcán", akkor csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy ha egy tökéletes guruban hiszel, akkor csapd magad arcon, és meglátod, hogy fáj-e. Ez a valóság. A valóság tökéletes, mert az emberi érzelmek széles skáláját képes elhozni a szomorúságtól és a kétségbeeséstől az élvezetig és az örömig, és csak a tökéletes érzelmekkel és a tökéletes élettel próbálkozni egy hatalmas csalódást jelent. Ahogy Alan Watts mondja, nem lehet fel vagy lefelé, vagy akár a helyes a rossz nélkül, mert valójában magukban foglalják egymást.
Csak annyit kell tenned, hogy légy természetes önmagad. A hiteles, kondicionált és összetört önmagad, és mindig találj módot arra, hogy magadon nevess. Ahogy valaki egyszer azt mondta, ha tudsz nevetni magadon, soha nem leszel szűkében a jókedvnek. Vagy, ahogy az egyik kedvenc zen tanítóm Brad Warner mondja:
"A kétértelműség - az a rendetlen, zavaros és szörnyű helyzet, amelyben most éppen élsz - maga a megvilágosodás."
Hozzáteszem, hogy megtalálni mindezen dolgok vicces oldalát, csak megvilágosodást okozhat.
Egy másik kozmikus vicc az, hogy mindannyian meghalunk. Ez nem ijesztő, ez a valóság. Természetesen a vallások üzletet csináltak abból, hogy megígérték neked a halál utáni életet, és hogy hogy minden tettednek következménye lesz a halálod után, a tűztől és a kénkőtől való félelmet, vagy a szüzek iránti erős vágyat a mennyországban, melyek erőteljes ösztönzők, hogy felelősséget vállaljunk az életünkben, valamint egy erős felszólítás, hogy vegyük komolyan a papokat, az egyházakat és a hagyományos vonalakat.
Ez a legrégebbi trükk a "könyvben". De itt az ideje felnőni, és képessé válni arra, hogy felelősségteljesen tevékenykedjünk anélkül, hogy mesékre lenne szükségünk. Élünk, szeretünk, felnövünk és meghalunk. Ez elég gyönyörű és elég bámulatos. Ahogy Osho mondja:
"Az életnek elegendő oknak kell lennie ahhoz, hogy nevetni lehessen rajta. Annyira abszurd, annyira nevetséges. Olyan szép, olyan csodálatos. Mindenféle dolog együtt. Nagyszerű kozmikus vicc."
Tehát, hová vezet bennünket ez a kozmikus vicc? Vissza oda, ahonnan elindultunk, az élet hamisítatlan tiszta öröméhez, ahol minden ok nélkül nevethetünk és úgy vigyoroghatunk, mintha őrültek lennénk. Az élet játékká válik a kötelesség helyett, egy kozmikus tánccá az örökkévalóság tűjének hegyén.
Az igazság felszabadít, hogy egy megvilágosodott humorérzékkel rendelkezzünk, és nincs nagyobb öröm, mint megosztani ezt a jókedvet, ami elavulttá teszi az erőszakot. Kapcsolatba kerülve a mulandóság igazságával, a felszínen lévő boldogság és humor buborékaival, az élet valódi ünnepe megtalálható ebben a szabadságban, hogy megtapasztaljuk a szeretetet, a nevetést és azt a mennyországot, ahol valójában létezhetnek, itt a Földön.
Chad Foreman
