" Beszélgetés volt a légi személyzet között, hogy van egy UFO bázis a déli póluson, és a személyzet egyes tagjai hallották beszélni ...
"Beszélgetés volt a légi személyzet között, hogy van egy UFO bázis a déli póluson, és a személyzet egyes tagjai hallották beszélni a sarkon a földönkívüliekkel együtt dolgozó tudósokat, akik a levegő mintavételi táborban vannak egymással kapcsolatban." - Brian, az Egyesült Államok Haditengerészetének nyugalmazott fedélzeti mérnöke
2015 január 30. Albuquerque, Új-Mexikó
2015 január 2-án az alábbi e-mailt kaptam egy nyugalmazott amerikai haditengerészeti fedélzeti mérnöktől, aki megkért, hogy hívjam csak "Brian"-nek. Idegenszerű tapasztalatait 1983 és 1997 között szerezte áruszállító és mentési repülései során, melyek során többször figyelt meg repülő ezüst korongokat a Transzantarktiszi-hegység körül. Ő és a legénység is látott egy nagy lyukat a jégen mindössze 8-16 kilométerre a földrajzi Déli-sarktól (rózsaszín kör a térképen), melynek repüléstilalmi zónának kellett volna lennie. Azonban egy vészhelyzeti orvosi kiürítési helyzet során, amikor beléptek a repüléstilalmi zónába, olyat láttak, amit nem kellett volna: egy feltételezhető bejáratot egy emberi és földönkívüli tudományos kutatóbázisra, melyet a jég alatt hoztak létre. Aztán a Marie Byrd Land (1) közelében lévő táborban eltűnt néhány tucat tudós két hétre, és amikor újra megjelentek, Brian repülőszemélyzete kapta a feladatot, hogy értük menjen. Brian azt mondja, hogy nem beszéltek, és "az arcuk ijedtnek tűnt".
Brian és repülőszemélyzete több utasítást kapott különböző időpontokban, hogy ne beszéljenek, és szigorúan elmondták nekik, hogy nem azt látták, amit láttak. De soha nem kérték, hogy írjon alá hivatalos titoktartási nyilatkozatot. Tehát most, hogy visszavonult úgy döntött, hogy megosztja azt amit látott és tapasztalt, mert tudja, hogy nem emberi lények dolgoznak ezen a bolygón.
A Brian által küldött e-mail:
Szia Linda!
Én egy nyugalmazott Egyesült Államok Haditengerészete LC-130 fedélzeti mérnök vagyok, aki 20 év szolgálat után vonult nyugdíjba 1997-ben. Már hosszú ideje meg akartam írni neked a tapasztalataimat az Antarktisz kontinensen látott repülő járművekről, amiről azt mondták, hogy nem beszélhetek. 20 évem egy részét a haditengerészetnél egy századnál szolgáltam, a 6. Antarktisz Fejlesztési Századnál, vagy az úgynevezett VXE-6-nál. Ennél a századnál szolgáltam 1983-tól 1997-ig, amikor nyugdíjba mentem. Mivel fedélzeti mérnök vagyok, és több mint 4000 órát repültem ebben a minőségben, olyan dolgokat láttam, melyeket a legtöbb ember el sem tud képzelni az Antarktiszon. A hely sokkal inkább tűnik idegennek, mint földinek. Bevetéseink a kontinensen szeptember végén indultak, és február végéig befejeződtek minden évben, egészen addig, amíg a századot le nem szerelték 1999-ben. Ebben az évszakban volt a nyári időszak, amikor a legtöbb tudományos munkát végezték a melegebb hőmérséklet és a 24 órás napfény miatt.
A századnál töltött idő alatt az Antarktisz kontinens szinte minden részére repültem, köztük a Déli-Sarkra több mint 300-szor. A McMurdo Állomás (2), mely 3,5 órányi repülésre van a Déli-sarktól, a század műveleti pontja volt az éves bevetések során. Ezen két állomás között található az úgynevezett Transzantarktiszi-hegység. Az általunk erősen tiszta időjárásnak nevezett esetben a Transzantarktiszi-hegység McMurdo-tól és a Déli-sarktól 7600 méter és 10600 méter repülési magasságon jól látható. Több repülés során a Déli-sarkra és vissza a legénységünk légi járműveket látott a Transzantarktisz csúcsai körül szinte pontosan ugyanazon a helyen minden alkalommal, amikor ott repültünk és néztük őket. Ez ott egy nagyon szokatlan légiforgalom azon ténynek köszönhetően, hogy az egyetlen légi jármű, mely a kontinens fölött repült, az a mi századunk repülőgépe volt. Minden légijármű tudta, hogy hol hajt végre repülést a másik repülőgép, követve a menetrendet.
A másik egyedülálló probléma a Déli-sark állomással kapcsolatban az, hogy a mi repülőgépünk nem repülhetett keresztül egy bizonyos terület fölött az állomástól kijelölt 8 kilométeres körzeten belül. Az volt az indok, hogy egy levegő mintavételi tábor van ezen a területen. Ennek semmi értelme nem volt bármelyikünk számára is a legénységből, mivel két különböző alkalommal át kellett repülnünk ezen a területen. Egyszer a Davis Camp nevű ausztrál tábor orvosi kiürítése miatt. Ez a kontinens ellentétes oldalán volt, és újra kellett tankolnunk a Déli-sarknál, és a közvetlen útvonal a Davis Camp-hez a mintavételi állomás fölött vezetett. Az egyetlen dolog, amit láttunk áthaladva a tábor fölött, egy nagyon nagy lyuk volt a jégben. Be lehetett volna repülni az egyik LC-130-asunkkal ebbe a dologba.
[post_ads_2]
Az orvosi kiürítési küldetést követően tájékoztatott bennünket néhány alak (feltételezem a hírszerzés ügynökei) Washington DC-ből, és azt mondták, hogy ne beszéljünk a területről, ami fölött átrepültünk. Másik alkalommal, amikor közel kerültünk a "Levegő mintavételi táborhoz", navigációs és elektromos hibák léptek fel a repülőgépen, és azt mondták, hogy azonnal hagyjuk el a területet, és tegyünk jelentést a flottaparancsnoknak, amikor visszatértünk McMurdoba. Mondanom sem kell, hogy a pilótánk (légierő parancsnok) fenékbe rúgást kapott, és a csapatunk egy hónapon keresztül nem szállított ellátmányt a Déli-sarkra. Sok más alkalommal láttunk a szokásostól eltérő dolgokat.
Egy távoli táborba (közel a Marie Byrd Land-hez) ledobtunk néhány tudóst és a felszerelésüket, ahol távoli kommunikációban voltak a McMurdo-val két hétig. A csapatunk visszarepült, hogy megtudjuk, a tudósok rendben vannak-e. De nem találtunk ott senkit, és nem volt nyoma repülőgépnek sem. A rádió jól működött, ahogy felhívtuk a McMurdo-t ellenőrzésképpen. Elhagytuk a tábort, és visszarepültünk McMurdoba, ahogy a parancsnokunk utasított. Egy héttel később a tudósok újra felbukkantak a táborukban, és felhívták McMurdot, hogy valaki jöjjön értük. A mi csapatunk kapta meg a repülést, hogy felvegyük őket, mivel mi vittük oda őket, és mi ismertük a terepet és a helyszínt. Egyik tudós sem beszélt a legénységgel a repülőgépen, és számomra rémültnek tűntek.
Amint leszálltunk McMurdon, berakták őket (a tudósokat) a századunk egy másik repülőgépébe, és elrepültek Christchurch-be, Új-Zélandra. Soha többé nem hallottunk felőlük. A felszerelésüket, melyet visszahoztunk a táborból karantén alá helyezték, és visszaszállították az Egyesült Államokba ugyanazon fickók kíséretében, akik kikérdeztek bennünket a mintavételi tábor fölötti átrepülésünkről, és a nagy lyukról a jégben. Egyre több dolgot és helyzetet figyeltem meg a munkám során a VXE-6 körutaim alkalmával. Beszélgetés volt a légi személyzet között, hogy van egy UFO bázis a déli póluson, és a személyzet egyes tagjai hallották beszélni a sarkon a földönkívüliekkel együtt dolgozó tudósokat, akik a levegő mintavételi táborban vannak egymással kapcsolatban.
(Szerkesztői megjegyzés: Az 6. Antarktisz Fejlesztési Század - VXE-6, illetve Antarktisz Devron 6. - volt az Egyesült Államok Haditengerészet Légi Vizsgáló és Értékelő Százada Point Mugu, Kalifornia székhellyel mint haditengerészeti légi állomás, előretolt műveleti bázisokkal Christchurchben, Új-Zélandon, és a McMurdo állomáson, az Antarktiszon. A század feladata az volt, hogy légi támogatást biztosítson a Deep Freeze Művelethez, az Egyesült Államok Antarktisz Program műveleti eleméhez.)
Brian jelenleg 59 éves, diplomáját egy iowai egyetemen szerezte repülés karbantartási technológiából és légiközlekedésből. 1977-ben besorozták az Amerikai Haditengerészethez, és húsz évig szolgált 1997-es nyugdíjba vonulásáig. Biztosította számunkra DD-214-es dokumentumait (3) és egyéb igazolást a szolgálatairól, köztük ezt az Antarktisz Szolgálati Medált, melyet 1984 november 20-án kapott.
Interjú:
Brian (59), nyugalmazott Amerikai Haditengerészeti fedélzeti mérnök írja le az 1995-1996 közötti időszak legfurcsább eseményeit: "Körülbelül 3000 méter magasan voltunk a hegyek csúcsa felett, és mindannyian láthattuk azokat a fényesen csillogó ezüst korongokat, melyek odalenn repültek."
Emlékszem, hogy odafordultam a légi parancsnokhoz és pilótához, és azt kérdeztem, hogy "Mik azok a dolgok odalent?" Erre azt válaszolta, hogy "Nos, nem a mieink - ez minden, amit mondhatok."
Mit láttál az alakjukat és a mozgásukat illetően?
A mozgásuk nagyon - nem akarom azt mondani, hogy szaggatott, de szórványos volt. A csillogó tárgyak, melyekről azt mondanám, hogy a mi magasságunkból kör alakúnak néztek ki, és három, talán négy hegycsúcs közelébe mentek. Aztán ott megálltak. Akkor talán egy vagy két másik odaért, és találkoztak, és aztán elindultak másik irányba. Ez mindig a Transzantarktiszi-hegység fölött volt, Soha nem mentek át a Beardmore-gleccser fölött.
Egyik sem közelítette meg a gépeteket?
Nem, mindig alacsonyabban voltak mint mi, mindig alattunk maradtak. Azt mondták, hogy ne beszéljünk erről másokkal, csak a legénységgel. Csak látjuk azokat a dolgokat ott lenn, és azt halljuk, hogy azok nem a mi repülőgépeink, ez elég észbontó, miközben a tény az, hogy "Hé, mik ezek a dolgok? Akkor miért nem tud erről valaki más?"
Hatalmas lyuk a Déli-sark közelében a jégben - egy földönkívüli emberi laboratóriumi együttműködés?
Volt egy küldetésünk egy ausztrál, úgynevezett Davis Camp-hez. Annak érdekében, hogy odaérjünk, el kellett repülnünk a Déli-sarkra, majd onnan tudtunk tovább repülni Davis Camp-hez. Azt mondták, hogy ki kell küldenünk egy repülőgépet egy orvosi mentő küldetésre, mert az egyik ottani munkás súlyosan megégett egy kazántűzben. Szóval megpróbáltunk oda eljutni olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges. Hat órás repülésről beszéltünk - 3,5 óra a Déli-sarkra, majd további 3 óra a Déli-sarktól a Davis Camp-hez.
A Davis a legdélebbi ausztrál antarktiszi állomás, mely 2250 tengeri mérföldre található Perth-től dél-délnyugatra, az Ingrid Christensen partvidéken az Erzsébet hercegnő földön. Van egy terület a Déli-sark másik oldalán, ami egy repüléstilalmi zóna. Azt mondták, hogy ez a repüléstilalmi zóna, egy légi mintavételi állomás, ami fölött nem tudtunk repülni, mert beszennyezetük volna a levegőt a repülőgép kipufogó gázaival, ami nevetséges, mert elég magasan repülünk. Ha levegőmintát vesz az ember, azt a föld közelében teszi.
Különben is útban voltunk egy orvosi evakuálás miatt, és így alapvetően egyenes vonalban haladtunk. És amikor elértünk 8-16 kilométerre a Déli-sarktól, azt mondták a rádióban, hogy ne folytassuk egyenesen, hanem egy bizonyos mértékig térjünk el. Valaki említette, hogy "Hé, van egy levegő mintavételi rendszer valahol itt kinn, tudod?"
Lenéztünk, és ott volt az a hatalmas lyuk a jégben, majdnem olyan, mint egy barlang bejárata, de elég nagy volt ahhoz, hogy bele tudjon repülni egy LC-130-as, ha leereszkedett. Azt mondták, hogy nem repülhetünk ezen a területen.
Folytattuk a küldetésünket, felvettük az orvosilag súlyos esetet, és visszafordultunk, mert vissza kellett érnünk a Déli-sarkra, hogy újra tankoljunk, és amikor újra közel kerültünk a levegő mintavételi helyhez, azt mondták, hogy több kilométerre térjünk ki, majd álljunk vissza egyenesbe. Szóval feltankoltuk az üzemanyagot a Déli-sarkon, majd megtettük az utat vissza McMurdoba. Majd amikor leszálltunk, az egész legénységnek azt mondták, hogy tegyünk jelentést a kapitány irodájában.
Mindannyian ott ültünk a helyiségben, és jött ez a fickó, akit korábban senki sem látott. Egyetlen módon tudnám őt leírni, aki úgy nézett ki, mint egy hírszerző típusú egyén. Leültünk, és azt mondta, "Oké srácok, látták ezt a dolgot. De mégsem látták."
Ő a nagy, mély lyukra gondolt?
Igen, a nagy lyukra a jégben, ami állítólag egy levegő mintavételi állomás. Azt mondták, hogy nem beszélhetünk róla soha! És hogy a területet kutatás miatt korlátozás alá helyezték.
Az e-mail vége felé azt írtad, hogy "Beszélgetés volt a légi személyzet között, hogy van egy UFO bázis a déli póluson, és a személyzet egyes tagjai hallották beszélni a sarkon a földönkívüliekkel együtt dolgozó tudósokat, akik a levegő mintavételi táborban vannak egymással kapcsolatban, ami valójában a nagy lyuk a jégben."
Igen, tudod ez vicces, mert azt mondták, hogy hivatalosan nem beszélhetünk erről magunk között. De a srácok egy repülés után elmentek egy klubba, és elmondták, hogy egy pár sör és beszélgetés után hallották ezeket a tudósokat beszélni, hogy vannak emberek a Déli-sarkon, akik együtt dolgoznak furcsa kinézetű "emberekkel". Persze ők úgy mondták ezt el, hogy közben nem nevezték őket "idegeneknek" vagy "földönkívülieknek", vagy bármi ilyesminek. És hogy a levegő mintavételi állomás valójában egy közös bázis a tudósok és a földönkívüliek számára, akik ott dolgoznak kinn (a nagy lyukban a jég alatt).
Van bármi arról, hogy mi folyik valójában a nagy lyukban a jég alatt?
Mindaz a beszélgetés, amit a tudósok között hallott a repülő személyzet egyik tagja, azt mondta, hogy "Hé, két fickó beszélgetett, és beszélgettek ezekről a tudósokról, akik kimentek a levegő mintavételi állomásra újra, hogy találkozzanak ezekkel a földönkívüliekkel, akik már ott voltak."
Eltűnt tudósok a Marie Byrd Land táborban
Ez volt az a küldetés, amely egy tábort érintett, amit egy fennsíkon tettünk ki. Ez talán egy 2,5 órás utazás volt McMurdotól, és kint volt a semmi közepén. Kitettük ott ezt a csapatot, és az összes tudományos felszerelésüket. Ez volt az a csapat, melyet elrendeztünk ott, és amellyel McMurdo elvesztette a kommunikációt. Nem hallottak (McMurdo) semmit ezekről a srácokról - lehetett egy vagy két hét. Állítólag be kell jelentkezni időnként rádión, hogy közöljék McMurdoval, hogy minden rendben van. Nem lehet csak úgy felvenni a telefont, úgyhogy csak a rádió kommunikáció marad.
Szóval két hét után, amikor nem hallottak a tudósokról, visszaküldtek bennünket, hogy nézzük meg, hol vannak. Amikor visszaértünk, a környéken senki sem volt. Ott volt minden berendezés. Volt néhány hómobil. De az egész tábor (tudósok) eltűnt.
Felhívtuk McMurdot a saját rádiójukon, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a rádió működik, és jól hallottuk McMurdot. Amikor felszálltunk, hogy visszatérünk McMurdoba, tettünk egy 25 kilométeres kört a tábor küröl, hátha látjuk őket a levegőből, vagy a nyomaikat, vagy bármit. Nem láttunk semmit! Szóval visszaindultunk McMurdoba.
Egy héttel később, feltehetően ezek a tudósok visszatértek a táborukba, és rádión azt mondták, hogy "Hé, vissza szeretnénk menni, vigyenek el." Visszamentünk oda, felpakoltuk minden cuccukat és őket is a repülőre. Megvoltak a tudósok, és hátul leültettük őket. Mivel én voltam a mérnök a repülőgépen, miután felszálltunk, hátramentem körülnézni. Nézve ezeknek az embereknek az arcát, rémültnek tűntek.
Megkérdeztem a rakomány parancsnokot, hogy "Hol voltak ezek a srácok?"
Azt mondta, "Nem tudom. Egy szót sem tudok kihúzni belőlük. Csak ülnek ott." Páran közülük, mondta, üres tekintettel bámulnak. Felajánlottak nekik ételt, meg ilyesmi, de egyik sem vett el semmit.
Szóval visszatértünk McMurdoba, és lepakoltuk a felszerelésüket. Az utasoknak mindig van egy külön útjuk a Nemzeti Tudományos Alapítvány faházához, és minden tudományt támogató területnek. Azt mondták, hogy a tábori felszerelésüket tegyük fel egy szánkóra, majd azt egy traktor elhúzza McMurdoba. Ezután a tábor berendezései egy külön épületbe kerültek, és senkit nem engedtek be oda. Szóval alapvetően izolálták. "Oké, ez elég furcsa. Miért kellett ezeket a cuccokat elszigetelni?"
Talán egy hét múlva, ahogy megtudtuk, mindenkivel beszélgetve a táborban - minden civillel, mert a tudósok mind civilek voltak, és egy csomó támogató ember szintén civil. A hadsereg, az volt a mi századunk. Mind arról beszéltek (civilek), hogy "Igen, ezek a srácok visszamentek Christchurchbe" (Új-Zéland).
(Szerkesztői megjegyzés: Christchurch a legnagyobb város Új-Zéland déli szigetén, és az ország harmadik legnépesebb városa a területen. A déli sziget keleti partjának egyharmadán fekszik.)
Senki sem szól semmit, és mindenféle furcsa dolog történik. Volt ezeknek a srácoknak (a rémült tudósok) egy különleges repülőútjuk. Az egyik repülőgépünkön csak ők voltak. A felszerelésük nem volt velük. Csak a poggyászaikat és a túlélő felszerelésüket vitték, és visszamentek Christchurchbe.
Nos minden felszerelésüket, amit a század izolálva betárolt, berakták egy másik repülőgépbe - semmi más rakomány nem volt - és szintén visszavitték Christchurchbe. Ez volt az utolsó, amikor hallottam róluk.
Egy szót sem szóltak ezek a tudósok?
Tudomásom szerint nem. Úgy értem, a csapatunk nem hallott semmit.
Hányan voltak?
Legalább tízen, talán tizenöten (rémült tudósok).
Mindegyik férfi volt?
Nem, volt legalább egy nő, talán kettő.
Ha jól értem, akkor minden tudományos csoport, akikkel repültetek az antarktiszi bázisra vagy visszafele, tudták, hogy együtt fognak dolgozni földönkívüli biológiai entitásokkal ebben a nagy lyukban a jég alatt?
Biztos vagyok benne, hogy el voltak szigetelve. A tudósok csak egy kiválasztott csoportja csinálta azt a munkát, és senki más nem volt, aki ismerte volna, hogy mi folyik azon a területen. És amit meghallottunk, hogy egy létesítmény, egy közös vállalkozás a sarkon, nem feltétlenül a Déli-sark állomáson, hanem a Déli-sark közelében. Valamilyen projektet folytattak.
A földönkívüli biológiai entitások és az emberi tudósok között.
Így van. És mindenki csak spekulált. "Mit láthattak ezek a srácok? Miért mentek el két hétre úgy, hogy senki sem tudta, hogy hol vannak?"
És tény az, hogy eltűntek két hétig.
Igen. "Visszamegyünk egy pár hét múlva, és visszahozzuk a holttesteiket? Vagy mit csinálunk?" De ezt elég jól elhallgatták.
"Ez elgondolkodtató, hogy a kormány, és más kormányok mit kezdenek ezzel, hogy nem tudjuk mi folyik odalenn ezekkel a máshonnan érkezett látogatókkal. És ami talán még mindig folyik ott lenn."
(1) - http://en.wikipedia.org/wiki/Marie_Byrd_Land
(2) - http://en.wikipedia.org/wiki/McMurdo_Station
(3) - http://en.wikipedia.org/wiki/DD_Form_214
(4) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Beardmore-gleccser
Linda Moulton Howe
Earthfiles
