A Vatikán ingatlan-birodalmat épített ki Londonban Mussolini millióinak felhasználásával

Tekintélyes ingatlanbirodalmat épített a Vatikán offshore cégek hálózatán keresztül, az 1929-ben Mussolinitől kapott pénzekből – állítja a ...

Tekintélyes ingatlanbirodalmat épített a Vatikán offshore cégek hálózatán keresztül, az 1929-ben Mussolinitől kapott pénzekből – állítja a brit The Guardian tényfeltáró írása. A Szentszék portfóliója, amely brit, francia és svájci ingatlanokat is tartalmaz, egyes jelentések szerint eléri az 500 millió fontot.

A londoni Bulgari luxusékszerüzlet előtt bámészkodó turisták közül bizonyára senki sem gondolná, hogy az épület tulajdonosi szálai egészen a Vatikánig vezetnek. Még kevésbé jutna bárkinek eszébe, hogy a Szentszéknek az Altium Capital nevű befektetési bank közeli főhadiszállásához, vagy a St. James Square és a Pall Mall sarkán található tömbhöz is köze van. Ez érthető is, hiszen a brit újság szerint a pápai állam mindent megtett annak érdekében, hogy az ingatlanügyletek titkosak maradjanak. London egyik legdrágább negyedén kívül a pápai állam Coventryben, valamint Párizsban és Svájcban is birtokol háztömböket.

A The Guardian állítása szerint a Vatikán még 1929-ben komoly pénzösszegeket kapott Benito Mussolinitől, cserébe azért, hogy az egyház elismerje a fasiszta rezsimet. Az "adomány" azóta jócskán gyarapodott: a Vatikán 2006-ban 15 millió fontért vásárolta meg a St. James Square 30. szám alatti ingatlant. A vevő egy bizonyos British Grolux Investments Ltd. nevű brit cég volt, amely, mint később kiderült, a többi brit ingatlan tulajdonosa is egyben. A cég valódi tulajdonosaira a cégjegyzékből nem derült fény, mivel a brit törvények lehetővé teszik az anonimitást, illetve hogy a tulajdonosok névleges részvényesek mögé bújjanak.

A Grolux esetében e névleges tulajdonosok történetesen prominens katolikus bankárok: egyikük John Varley, a Barclays Bank egyik vezetője, a másik pedig Robin Herbert, a Leopold Joseph kereskedelmi bank korábbi munkatársa. A The Guardian szerkesztősége levélben érdeklődött a két üzletembernél, de a megkeresésre nem érkezett válasz. A Grolux cég titkára szintén elzárkózott az információadástól, mondván, nincs felhatalmazása arra, hogy adatokat közöljön.

Az újságírók végül a cégadatok archívumához fordultak segítségért. Ebből kiderült, hogy a British Grolux Investments két korábbi cég, a British Grolux Ltd. és a Cheylesmore Estates ingatlanportfólióját "örökölte meg" egy átszervezés után. A két cég tulajdonosa pedig egy olyan vállalat volt, amelynek székhelye megegyezett a JP Morgan New York-i központjának címével. A nyilvántartások szerint a végső ellenőrzést mindezek felett egy Profima SA nevű svájci cég gyakorolta.

A kép végül a brit háborús dokumentumok alapján állt össze. Az archívum szerint ugyanis a Profima SA a Vatikán holdingtársasága, amelyet a háború idején azzal vádoltak, hogy "a Szövetségesek érdekeivel ellentétes tevékenységeket folytat". A brit gazdasági hadviselés minisztériuma a háború végén bírálta a pápa pénzügyi szakemberét, Bernardino Nogarát is, aki több mint 50 millió fonttal sáfárkodott Mussolini "adománya" révén.

Nogara homályos ügyleteiről a britek 1945-ben szereztek tudomást egy táviratból, amelyet a Vatikánból küldtek Genfbe. Mint kiderült, "Nogara, egy római ügyvéd, a Vatikán pénzügyi ügynöke, a Profima SA pedig bizonyos vatikáni érdekeltségek svájci holdingtársasága". A britek úgy vélték, Nogara két vatikáni tulajdonú francia ingatlanvállalat részvényeit próbálta a svájci cégbe transzferálni, mielőtt még a franciák feketelistára tehették volna őket.

A britek már korábban, 1943-ban is hasonlóan "piszkos munkával" vádolták Nogarát, mivel olasz banki részesedéseket transzferált a Profimába, ezzel mintegy tisztára mosva a pénzeket, hiszen ezek után úgy tűnt, mintha semleges svájci tulajdonban lenne a bank. A britek szerint ez a "vatikáni pénzek idegen politikai célok érdekében történő manipulálása" volt.

John Pollard cambridge-i történész szerint a Mussolinitől kapott pénz rendkívül fontos szerepet játszott a Vatikán költségvetésében. Mint azt a Money and the Rise of Modern Papacy (Pénz és a modern pápaság felemelkedése) című könyvében írja: "A pápaság ezzel pénzügyileg stabilizálódott. Soha többé nem szegényedett el."

Nogara egyébként már a kezdetektől fogva találékony volt. Luxemburg egyike volt azon országoknak, amelyek 1929-ben adóparadicsomokat hoztak létre vállalatok számára. A ravasz pénzügyi szakértő ezt kihasználva, már 1931-ben megalapított egy luxemburgi offshore társaságot az európai kontinensen felvásárolt ingatlanok kezelésére. Ennek neve Groupement Financier Luxembourgeois volt, ami rövidítve Grolux. Brit megfelelőjét, a British Groluxot a következő évben jegyezték be. A háború kitörésekor, a német inváziótól tartva, a luxemburgi céget és a British Grolux irányítását áthelyezték Amerikába és a semleges Svájcba.

A Mussolini-féle pénzekből eszközölt európai befektetéseket most a római Paolo Mennini kezeli, aki gyakorlatilag a pápa befektetési bankára, és a "Szentszék egyházi vagyonáért" felel. Az Európa Tanács tavalyi jelentése szerint a Mennini vezette speciális vatikáni egység több mint 680 millió eurós vagyon felett rendelkezik.

A The Guardian azon kérdéseire, hogy a pápaság miért titkolta még a háború után is olyan nagy gonddal az ingatlanügyleteket, illetve hogy a pápa mire használja az ezekből befolyt jövedelmet, a Vatikán londoni képviselője nem adott választ. A pápai állam szóvivője, Federico Lombardi atya viszont a brit lap értesüléseit így kommentálta: "Meglep a The Guardian cikke, olyan, mintha a szerzője eddig a Holdon élt volna. Ezek a dolgok ugyanis már 80 éve, az 1929-es lateráni egyezmény óta köztudottak." Vatikáni források az offshore megoldásokban sem találnak kivetnivalót, mert szerintük egy multinacionális szervezetnél nem szokatlan, hogy a vagyonuk kezelésére vállalatok egész hálózatát használják fel.

Mezei Viola

Forrás: www.guardian.co.uk  www.hetek.hu